2011. augusztus 22. hétfő; 20:10
Ha az ember megkérdőjelezi saját hitét, el kell gondolkodnia. Ha bizonytalan, Engem kell kérnie, hogy nyissam fel szemeit. Ha nehéznek találja az imádkozást, Engem kell kérnie, hogy nyissam meg a száját. De ha nem hallgat az Igazságra, akkor mások imáira van szüksége.
Gyermekeim, mélységesen aggódom azért, hogy a gonosz jónak van beállítva, miközben a jót gonoszként mutatják be. Világotokban minden a visszájára fordult. Mert ti, akikben nincs elegendő áhítat Irántam, nem lesztek bölcsebbek.
A világban most a nevetekben hoznak intézkedéseket a kormányzat, az egyház és az állam valamennyi szintjén, és erre nem is gondoltok.
Rossz törvények kerülnek bevezetésre, és kerülnek bemutatásra az emberiség számára, mintha azok az ő érdeküket szolgálnák. Ebben benne vannak az új kormányrendszerek, orvosságok, külföldi segélyek, oltások, és az új vallási és egyéb doktrínák (elméletek) prédikálása, tanítása. Soha ekkora összezavarodottság még nem volt gyermekeim között.
A felszínen úgy tűnik, mintha minden ellenőrzés alatt lenne, és a maga módján minden rendben van. De az egyetlen valós rend, ami létezik, azok keze által jött létre, akik a világ eseményeit irányítják, megbújván gonosz módszereik kényelmében, a zárt ajtók mögött.
Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, gyermekeim. Felém kell fordulnotok segítségért, hogy a titkos globális hatalmak által tervezett gonosz események meggyengülhessenek. A ti egyetlen utatok a valós szabadság felé, ha az Irántam való hiteteket újra lángra lobbantjátok. Ez hamarosan meg fog történni, drága gyermekeim, amikor a Nagyfigyelmeztetés alatt bemutatom Magam, mely egyre közelebb és közelebb van.
Felszólítalak benneteket, hogy imádkozzatok azokért, akiknek van látásuk, de mégis vakok az Én Legszentebb Szavammal szemben. Imádkozzatok azokért, akik folytonosan kiforgatják a Tanításaimat, és felszentelt szolgáimért is, akik gyávaságból behódolnak a kormányok által feléjük támasztott igényeknek. Most csak egyetlen uralkodó létezik, akire a jövő van bízva, és ez az Én Örök Atyám, Isten, a Teremtő, minden dolog Megteremtője. Mutassatok Felé mindenben hűséget, és biztos támaszra fogtok találni, miközben az Igazság útján haladtok előre.
Szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer