Jelenlegi hely

A kétségek megerősítik a szereteteteket Irántam

Nyomtatóbarát változat

2011. szeptember 21. 22:00

Én a Magam Nevében, mint Jézus jövök, Aki testben emberré lett.

Drága, szeretett leányom, te most nagyon közel állsz a Szívemhez, mégis olykor olyan távolinak érzed magad. Időnként arra gondolsz, hogy elszakadtál Tőlem, valójában csak a Velem való egységhez lettél közelebb vonva.

Leányom, most olyan erősre építem fel a bizalmadat, hogy Szavamat továbbra is hirdetni tudjad az emberiségnek. Ez egy nagyon fontos Küldetés. Mivel ezekben az időkben a sátán által a démonok milliói szabadultak el, támadnak téged minden sarkon. Az első emberek, akiket fel fognak használni (a démonok), a hívők lesznek, akik sorban fognak állni, hogy az első kővel megdobjanak téged.

Ahogy az emberiség iránti Irgalmasságom Nagy Cselekedete egyre közeledik, úgy fogják a démonok is meggátolni az Igazságot, és megakadályozni az embereket, a jó embereket abban, hogy időt szánjanak Rám, amelyre pedig szükségem van, hogy általuk megmenekülhessen azon gyermekeim lelke, akiknek egyáltalán nincs hitük. Ne engedd, hogy a kegyetlen rágalom, amely egyre csak szaporodik, elvonjon téged Munkámtól.

Most figyeljetek próféciámra. Minden egyes ember által, aki ebben az időben megbánja bűneit, emberenként három lélek menekülhet meg. A következőképpen gondolkozzatok. Azokat az áldásokat, amelyeket az az ember kapná, aki a megbocsátást keresi, a családja fogja megkapni. Minden lélek, aki most Hozzám imádkozik, és kéri Tőlem a közvetlen családtagjai és barátai megmenekülését, Irgalmasságomban bőségesen fog részesülni.

Az ima a ti megváltásotok, gyermekeim. Minél többet imádkoztok, annál jobban meg fogom nyitni a szíveteket, és felfedni Igazságomat. Most a kegyelmeim annyira meg fognak szaporodni, hogy hasonló esetnek ezen a Földön még nem voltatok tanúi. Mégsem tudom kiárasztani ezeket a hatalmas kegyelmeket, hacsak nem kéritek ezeket.

Leányom, engedd, hogy figyelmedbe ajánljam, hogy a gonoszság, amely megrémiszt téged, most az Üzenetek egyre szélesebb körű támadásában fog megnyilvánulni. Ne foglalkozz vele. Csukd be a szemed. Dugd be a füled. Helyette imádkozz, hogy az ilyen lelkek megvilágosodjanak.

A kétségek, leányom, mind megpróbáltatások, melyeket nemcsak te, de követőim is megtapasztalnak. Habár ezek nyugtalanítóak lehetnek, mégis megengedem azokat, hogy az Irántam való szeretetetek megerősödjön.

Most nyugodjatok meg, gyermekeim. Fogadjátok el Szavamat. Úgy éljétek életeteket, ahogy Én azt elvárom tőletek. Családjaitokat mindenekelőtt az első helyre helyezzétek. Miattam soha sem szabad elhanyagolnotok őket. Most csendes bizalommal imádkozzatok, és legyetek biztosak abban, hogy Örök Atyám Parancsára próféciáim be fognak teljesülni. Ezek (az események) Atyám meghatározása szerint egy tökéletes időpontban fognak bekövetkezni.

Sohase feledjétek, gyermekeim, hogy azok a titkok, amelyeket látnokaimnak adtam, és amelyek az elkövetkezendő eseményeket jövendölik meg, az ima által enyhülhetnek. Nagyon sok természeti katasztrófa lett elhárítva Áldott Édesanyám iránt tanúsított mély tisztelet miatt. Az Ő híveinek imái már sok földrengést, árhullámot és cunamit hárítottak el. Az imának nagyon nagy hatása lehet. Egyetlen személy imái és szenvedése egy egész nemzetet menthet meg. Ezt ne feledjétek.

Én minden gyermekemet szeretem. Az a hatalom, hogy megmentsétek egymást, a ti kezetekben van, gyermekeim. Ne feledjétek el, amit eddig mondtam nektek. Az ima a ti fegyveretek ebben a világban, a gonosz ellen. Az ima enyhíti a globális katasztrófákat. Folyamatosan imádkozzatok világotok békéjéért. Imádkozzatok egy könnyű átmenetért is a Földi Új Paradicsomba, amely mindazokra a gyermekeimre vár, akik a megváltásukat keresik.

 

Szeretett Jézusotok

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer