Jelenlegi hely

A világ elhagyott Engem, amint az meg volt jövendölve, és a legnagyobb árulást követték el a Testem ellen

Nyomtatóbarát változat

2014. július 15. kedd, 18:00

Drága, szeretett leányom, a világ elhagyott Engem, amint az meg volt jövendölve, és a legnagyobb árulást követték el a Testem ellen.

Szavamat darabokra szaggatták, és sokan azok közül, akik azt mondják, hogy jártasak Tanításaimban, mit sem fognak törődni azzal az üldöztetéssel, amely Egyházamat érni fogja. Éppúgy, ahogy Keresztrefeszítésem során átkot szórtak Rám azok, akik büszkén dicsekedtek kimagasló bölcsességükkel Útjaim során, most ugyanúgy el fognak ítélni Engem a Második alkalommal is, amikor eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat.

Hálátlan lelkek, akikben nincs egyszerűség, sem alázat, ők sohasem fogják elfogadni azok hangját, akiket méltatlanoknak tartanak az Igazság kimondására. Ők sohasem fogják elfogadni az Igazságot, mert amikor hamisságokat fogadnak el az Én Nevemben, akkor nem lesz hely a szívükben Isten Lelke számára, hogy az elárassza lelküket. Ahelyett, hogy felkészítenék az emberiséget Nagy Irgalmasságomra – a Napra, amelyet a világnak Ígértem –, ők a hátukat fogják felém fordítani.  Büszkeségük és megkeményedett szívük miatt nem fogják felismerni az Isteni Jeleket, amelyek azért küldettek, hogy készséggel nyissák meg Nekem a szívüket. Ráadásul, mindent meg fognak tenni, hogy Isten Szavát megakadályozzák abban, hogy minden bűnöst elérjen a világban, és ezért Én soha nem fogom nekik megengedni, hogy valaha is elfelejtsék a következőket:

Az, aki egy lelket is elveszít Számomra, a saját lelkét veszíti el. Annak, aki akadályt gördít Utamba, nem lesz hová fordulnia. Az, aki káromkodik Isten Akarata ellen, el lesz átkozva. Mit is tanultatok valójában Tőlem, ha képtelenek vagytok felidézni Ígéretem azon Igazságát, hogy újra eljövök? Királyságom úgy fog eljönni a Földre, ahogy az a Mennyországban van, és azok, akik nem értették meg, amit mondtam, nem lesznek okosabbak. Ők el fogják tékozolni azokat a Kegyelmeket, amelyeket most küldök, és egy olyan sötét börtönbe zárják be magukat, hogy a Nagy Napon meg fognak vakulni Fényemtől.

Az Én Időm hamarosan elérkezik, és Én már csak annyit tudok tenni, hogy felkészítelek benneteket. Szeretetem továbbra is olyan nagy, mint amilyen Irgalmas, de nektek is segítenetek kell magatokon, mert nem könnyű dolog méltóvá válni Üdvösségem Ígéretére.

Jézusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer